Ellenzéki látlelet: a gyűlölet tartja őket életben, hiányzik belőlük a hűség és a szeretet
„Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni.”
MSZP-s kampánycélt szolgál az Éhségmenet elnevezésű akció a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint. A térségből negyvenen indultak útra tiltakozni az elszegényedésre hivatkozva Budapestre.
A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint MSZP-s kampánycélt szolgál az Éhségmenet elnevezésű akció – ezt Tilki Attila, a kormánypárt nyírségi elnöke mondta szombaton Nyíregyházán az MTI-nek, reagálva arra, hogy a térségből negyvenen indultak útra tiltakozni az elszegényedésre hivatkozva Budapestre. A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Fehérgyarmat polgármestere szomorúnak nevezte, hogy „az a szocialista párt használja fel a szegények sorsát alantas politikai céljaira”, amelynek kormányzása alatt, 2002-2010 között a sokakat ellehetetlenítő helyzet kialakult az országban. Hozzátette, hogy azért is álságos a szocialisták „éhségmenet” szervezése-támogatása, mert az általuk okozott gondok részbeni leküzdése után a jelenlegi kormány éppen most tudta javítani a közfoglalkoztatottak bérezését.